Szomorúsággal és mély megrendüléssel tudatjuk, hogy kollégánk, Felkai Béla 2012. december 30-án rövid, súlyos betegség után elhunyt.
fotó: www.totalcar.hu
Személyében mi jó barátot, megbízható kollégát, családja pótolhatatlan férjet, apát és nagyapát veszített el, kevés a szó a veszteséget kifejezni. A Menhely Alapítvány Felkai Bélát saját halottjának tekinti, temetésének időpontjáról itt adunk hírt.
A Menhely Alapítvány vezetése és dolgozói
Felkai Béla 2012. nyarán ünnepelte 60. születésnapját - a Fedél Nélkül megjelentette az ez alkalomból vele készült interjút:
Szenográdi Réka: Béla: egy márkanév - beszélgetés Felkai Bélával
Felkai Béla kollégánkkal beszélgetünk 60. születésnapja alkalmából, aki közel 20 éve a Menhely Alapítvány munkatársa, krízisautó járatunk legrégebbi sofőrjeként pedig az utcán élő hajléktalan ügyfelek számára a „Béla és a Menhelyesek” cég legismertebb arca.
60 éves lettél, ami a mostani beszélgetésünk apropójául szolgál. Neked számít-e a kor? Nem. Fiatalon úgy van vele az ember, hogy szeretne mielőbb felnőni, és amikor már felnőtt, az az időszak pillanatok alatt elmegy. Hamar megnősültem, a feleségemmel egy bérházban laktunk itt Pesten. 23 évesen már volt egy gyermekem. Ma is együtt vagyunk, két lányunk és egy fiunk született.
Honnan csöppentél a Menhely Alapítványhoz, és lettél a krízisautó járat meghatározó embere? Eredetileg mechanikai műszerész a szakmám, dolgoztam a Csepel Vas- és Fémműveknél, azután esztergályosként. Megnősültem, és már volt egy lányom, amikor a két év katonai szolgálatra behívót kaptam. Szerencsére jó társaságom volt, életre szóló barátságokat kötöttem, a lányom keresztapja is egy ottani katonatársam lett. A leszerelés után, immár két gyerekkel a családban, vállalkozásba fogtam. Először az áfésznál lettem üzletkötő és felmérő. Ez elég kötetlen munka volt, így belefoghattam saját vállalkozásba is. De amikor jött a rendszerváltás, sorra belebuktam ezekbe, és néhány barátom igazi arcát is megláthattam. Nem akarok panaszkodni, de többmilliós veszteségem lett, amiből nagyon nehezen jöttem ki.
Ekkor kényszerültél váltani? Igen. Ott voltam akkor már 3 gyerekkel és egy csomó adóssággal, amikor egy ismerős ismerőse ajánlott engem az Alapítványhoz. Kellett ide egy megbízható ember, az 1993 telén indult budapesti teajárat bonyolításához. A rendszerváltás után vagyunk, még utcai szolgálatok sem igen voltak, és amikor ide kerültem, vettünk egy autót az alapítvány számára, és esténként a három pályaudvaron és a Kökinél teát és meleg ételt osztottunk az utcán élő hajléktalan emberek számára. Mindig volt velem szociális munkás, de én ekkoriban minden este kint dolgoztam, minden hétvégén és ünnepnapokon is.
A családod hogy állt az új munkádhoz, hogy esténként hajléktalanokhoz mész „látogatóba”?
Kedves Ügyfeleink! Az alábbi linken a budapesti hajléktalanellátó intézmények 2012. decemberi ünnepek alatti nyitva tartásairól és szolgáltatásairól talál összefoglaló táblázatokat.
A 1788 Telekom hello holnap! Adományvonal október végéig támogatja munkánkat - ezt a hírt és lehetőséget szeretnénk megosztani Önökkel!
Hajléktalan embereket motiváló és munkavállalást támogató programjaink számára létfontosságú a társadalmi támogatás. Programjaink azt célozzák, hogy párbeszéd induljon a nehéz sorsú emberek részvételével, legyen a másik oldal érdeklődő fiatal, vagy éppen munkáltató. A Fedél Nélkül program keretében zajló Rendhagyó Osztályfőnöki órákon interaktív program keretében hajléktalan ember vezetésével beszélgetünk a hajléktalanságról. A munkavállalást támogató programunk kifejezetten a már munkában elhelyezkedett személyek speciális szükségleteiben nyújt kézzel fogható segítséget a munkába állás első időszakában.
Ön a 1788 vagy a 13688 telefonszámokon hívásonként és SMS-enként 100 forinttal támogathatja ezt munkánkat az Adományvonal segítségével!
Támogatását nagyon köszönjük!
(Telekom vonal használata esetén érhető el a szolgáltatás. Az összeg egészével minket támogat. Domino kártyás hívás/SMS esetén 27 % ÁFA kerül felszámításra.)
A NextArt Galéria jótékonysági és művészeti akciója új lendülettel és nagy lelkesedéssel támogatja a hajléktalan embereket, így a Menhely Alapítvány közhasznú céljait.
2012. szeptember 25-én 19 órakor a NextArt Galériában nyilvános nyitóeseménnyel veszi kezdetét a gyűjtőakció utolsó szakasza.
Marcel Wanders designer a világ nagyvárosaiban már lezajlott, a budapestihez hasonló célú Can of Gold-akciókkal a művészet és a segítségnyújtás között épít hidat. A magyarországi megjelenést a NextArt Galéria szervezése tette lehetővé: nagylelkű támogatók segítségével száz konzervdoboz került aranyozásra. E műtárgyakat a Can of Gold speciális pecsétje és a sorszámozás teszi egyedivé. Egy műtárgy támogatói ára 200 euró, mely összeg két, hajléktalan embereket segítő szervezet munkáját támogatja.
A Menhely Alapítvány két programját helyezte e támogatás középpontjába: egyik részről a munkavállalói támogató program finanszírozását, másrészt a Kürt utcai nappali centrum melegvíz- és fűtésellátását lehetővé tevő beruházást.
A részletekről további tájékoztatás kérhető:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
, illetőleg a +36 20 332 4468-as telefonszámon. A programot az Állampolgári Részvétel Hete keretében is megjelenítjük, annak céljaival egyet értve, az állampolgári kezdeményezések fontosságát hangsúlyozva. A program létrejöttét a Szegedi Paprika Zrt., a Litoplan Kft., a Csepeli Papírcsőgyár Kft., a WELL PR, támogatta, köszönjük nekik! A résztvevő nagylelkű támogatók nevét honlapunkon -engedélyükkel- nyilvánossá tesszük!
A 1788* vagy 13688* hello holnap! Adományvonal hívásával hívásonként és SMS-enként 100 forinttal támogathatja a Menhely Alapítvány munkáját 2012. szeptember-október hónapokban. Az adomány teljes összege a kedvezményezett szervezet javára kerül átadásra.
A Menhely Alapítvány két évtizede dolgozik azon, hogy minél több hajléktalan emberek hétköznapjait könnyítse meg szolgáltatásaival. Az alapvető szükségletek (étkezés, pihenés, mosakodás, mosás, ügyintézés) betöltésén túl a munkakeresésben is támogatást nyújt az alapítvány, egyedi programjával, a Fedél Nélkül utcalappal művészeti műhelyt, művészeti pályázatot, munkavállalói programot is tart fenn. Az Adományvonalon keresztül beérkező támogatásokat a szervezet a hajléktalan emberek munkába való visszasegítésére, a művészeti és munkavállalói műhelyek munkájára fordítja.
(*A Magyar Telekom hálózatából hívható. Domino szolgáltatásról indított hívás/sms díja 27 % áfát tartalmaz.)
Egy rendhagyó, és a világon egyedülálló tárlat kerül a napokban a budapesti utcákra. Weiler Péter és a Y? közös „Mosolyogj hangosan!” című kezdeményezése egyszerre szolgál jótékony célokat, és igyekszik a mosolyt, mint életfilozófiát népszerűsíteni.
A német pszichológus Fritz Strack kutatása inspirálta azon Weiler Péter által készített portrékat, amin hat ismert személyiség (Alföldi Róbert, Gundel Takács Gábor, Mészáros Antónia, Réz András, Soma és Superman) ceruzával a szájukban nevetnek. A tudós klinikai kísérletek révén arra az összefüggésre jött rá, hogy ha mosolygunk, akár egy ceruzával a szánkban is mosolyra hangolva az arcizmainkat, valóban elhitetjük az agyunkkal, hogy jókedvünk van. Ha az életünk és környezetünk hatására mégsem kapna az agyunk ilyen jeleket, ezt előidézhetjük mesterségesen is, és a végeredmény csaknem azonos lesz.
A tárlat 3600 egyedileg sorszámozott és Weiler Péter által aláírt grafikai nyomatból áll, amin 12 féle portré örökíti meg az akciót támogató hírességeket. A nyomatokat a fővárosban élő hajléktalan emberek saját hasznukra árusíthatják, így egész nyáron jó eséllyel találkozhatunk útkereszteződésekben és aluljárókban a képekkel. A nyomatok első példányaiból a Vatera szervez kiemelt online árverést. Az aukcióból befolyó bevételből a Menhely Alapítvány a Kürt utcai melegedőjébe szeretne új kazánt vásárolni.
„Ez a tárlat különleges azért is, mert a nyomatoknak nincsen szabott ára. Az adott pillanat, a vásárló és az értékesítő hajléktalan személye határozza majd meg, hogy a kép gazdát cserél-e vagy sem. Szeretnénk, ha Budapesten az egész város vadászná a portrékat, és minél többet összegyűjtenének belőle az adakozó és műkedvelő polgárok. „ – nyilatkozta Szűcs Júlia a rendezvény szervezésében közreműködő Y? ügyvezetője.
A szervezők egy megnyitó rendezvényre is várják szeretettel az érdeklődőket. Június 14-én a Nagymező utcai Apacukában 19 órától a nyomatok fix áron megvásárolhatók. Itt a vendégek tanúi lehetnek, ahogy az alkotások megelevenednek az iOO által biztosított interaktív vetítésen. Fény festészet és az érintésmentes interaktív vezérlés találkozik majd a közfalon.
A mosolyok megörökítésében és a szervezésben a Y? vagyis Miklóska Zoltán, Szűcs Júlia és Zimmermann Zsolt segítik a munkát.
Mivel minden háztartásban akad egy ceruza, már nem lehet kifogás a mosoly :) Gyakorolják bátran, és támogassák a hajléktalanok ügyét, azzal, hogy vásárolnak a nyomatokból.
Bővebb tájékoztatást az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
emailcímen kaphat.