Október 16-án a Kézenfogva Alapítvány ebédvendégei lehettünk!
A Vajda3 éjjeli menedékhelyünkre és a nappali melegedőnkbe érkezők, valamint az idősek otthona lakói szuper ebédet kóstolhattak tegnap!

A Kézenfogva Alapítvány szervezésében egy 40 fős, nemzetközi csoport által készített ebédre hívták meg az otthon két lakóját és egyik szociális munkását, majd intézményünkbe szállították a húsos- és zöldséges egytálételeket és kókuszos süteményt.
A nemzetközi, lengyel, török és spanyol résztvevőkből álló csapat öt napot tölt Budapesten, a Szimpla Kerti jótékonysági főzés az egyik itteni segítő vállalásuk volt.
A Szimplában a két meghívott vendég röviden elmesélte hajléktalanná válásának történetét, majd mai életéről mesélt, szociális kísérőjük pedig a Vajda3 éjszakai szállást és idősek otthonát mutatta be.

kezenfogva etel

A mintegy 120 adag ételt, igen jó étvággyal fogyasztották ügyfeleink. Különösen jó érzés volt tudni, hogy az ételek elkészítésében fogyatékkal élő emberek is részt vállaltak. A hátrányos helyzetű csoportok, amint egymáson segítenek – a közvetlen tapasztalat, az élő példa, mindig új reményekkel tölt el mindenkit.
Köszönet Pordán Ákosnak, és a Kézenfogva Alapítványnak a nagyszerű ötletért!