Nyomtatás

Kedves Érdeklődő!

Szeretettel hívjuk meg a 2016. évi Felkai Béla-díj átadójára, melyet 2016. november 4-én, pénteken, az Auróra11-ben tartunk. (1081 Budapest, Auróra utca 11.)

meghivo felkaibeladij 2016

Felkai Béla 20 éven át volt nélkülözhetetlen munkatársa a Menhely Alapítványnak. Papírforma szerint gépkocsivezetőként dolgozott, azonban a kollégák, a szakma, a hajléktalan emberek mind tudták: ő ennél jóval több. Szeretették a hajléktalan-ellátásban dolgozó munkatársai, és szerették azok az emberek, akik érdekében télen-nyáron fáradhatatlanul rótta a főváros utcáit. A szakmából csak nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy úgy ismerik a közterületen élőket, mint ő ismerte, és még kevesebben, hogy úgy képesek feléjük fordulni, ahogy ő tette. Évekre visszamenőleg emlékezett, melyik embert, hol kell keresni, miben kell segíteni, tudta, mi az a néhány szó, amellyel a törődés legjobban kifejezhető.

Emlékére hozta létre a Menhely Alapítvány az emlékdíjat, mely egy oklevelet és pénzjutalmat magába foglaló szakmai elismerés. Otthontalan emberek jelölései alapján olyan szociális segítők (szociális munkások, utcai szociális munkások, szociális asszisztensek, technikai munkatársak, illetve önkéntesek) kaphatják meg, akik hajléktalanellátó intézményben dolgoznak, és kiemelkedően sokat tesznek ügyfeleikért. A díj odaítéléséről – a jelölések alapján – a család képviselőjéből, az alapítvány képviselőjéből, illetve egy otthontalan emberből álló háromtagú testület dönt.

Idézetek a 2016-os jelölőlapokból:

  Idézetek a 2016. évi Felkai Béla-díj jelölőlapjairól