Kedves Jelölők és Jelöltek!

A Menhely Alapítvány szervezésében idén először hirdettük meg a Felkai Béla-emlékdíjat.

Intézményetek, kollégáitok közreműködése, az otthontalan emberek jelölései mind-mind jelentős szerepet játszottak abban, hogy a meghirdetett időpontra rengeteg jelölés és nagyon sok jelölőlap érkezett, majd került elbírálásra. Ennek eredményeképpen születhetett meg a döntés a 2013. évi jelölt személyéről, akit a múlt héten külön értesítettünk.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik részt vállaltak ebben a folyamatban.

A jelölőknek köszönjük fáradozásukat a lapok kitöltésével. Sokuknál látszott, érezhető volt, hogy fontos számukra a jelölés, átgondoltan fogalmazták meg indoklásukat az általuk kiválasztott munkatársról. A leírt tartalmak mögött sokszor több rejlik, mint amit első olvasásra kivehetünk belőle. Néhányuknak egyben köszönetnyilvánítási lehetőséget jelentett ez a jelölőlap. Sokan, amit szóban nem tudtak megköszönni a saját sorsuk, életük alakulását illetően, azt itt ezen a papíron megtették saját szociális munkásaiknak.

Köszönjük intézményetek munkatársainak az együttműködést, hiszen sok feladat hárult rájuk e díjjal kapcsolatosan. A hirdetmény plakátolása, az érdeklődő ügyfelek tájékoztatása, a jelölőlapok gyűjtése és alapítványunkhoz való visszajuttatása napi munkátok mellett sok plusz feladatot jelentett.

Végül köszönjük a jelölteknek. Jó érzés volt ennyi segítő kollégáról értesülni. A szakmai munkát ez esetben azok az emberek értékelték, akik kapták a segítséget. Akár egy-egy jó szó, akár a meghallgatás, vagy segítség munkahely és szállókeresésben - sorsfordító támogatásról nem is beszélve - megannyi jelölést kapott. Gratulálunk munkátokhoz!

A díjat 2013. október 18-án, pénteken 16,30-tól szeretnénk átadni a Drunken Tailorban (Budapest, VIII. Népszínház utca 26.) Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!


Nagyon hálásak vagyunk valamennyi közreműködőnek:
                                           a Menhely Alapítvány dolgozói