A veterán (és idén két nagyon jó lemezzel jelentkezett ikon óriási világmegmentő akciója a magyarokat sem hagyhatja érintetlenül. Világsztár lebeg a Duna-part fölött, sűrű mínuszos időben!

Forrás: MTI, KultúrPart

Bob Dylan karácsonyi akciójához csatlakozva ételosztást tart a Menhely Alapítvány december 23-án Budapesten a Boráros téri aluljáróban. Az amerikai énekes Christmas In The Heart (Karácsony a szívben) elnevezésű karácsonyi akciója során új, hasonló című albumának bevételéből a világ éhezőit támogatja. Erről az albumról szólnak majd a dalok a 10 és 14 óra között tartott figyelemfelkeltő karácsonyi ételosztáson is a Boráros téren.

"Ezzel is demonstrálni szeretnénk, hogy a szegénység mennyire jelen van hétköznapi életünkben, és a segítségnyújtás csak közös erővel, segítő szakemberek, önkéntesek és sorsukon változtatni kész emberek aktív részvételével hozhat eredményeket" - fogalmaz közleményében a budapesti hajléktalanellátásban központi szerepet betöltő szervezet.

Az alapítvány önkéntesei délelőtt 10 órától a helyszínen bográcsban főzik, majd déltől kínálják a karácsonyi ebédet. Díszletként polgári ebédlőasztalt terítenek, hogy "kiemeljék a kontrasztot". A program keretében társszervezetek részvételével információs pultokat állítanak föl a rendezvény területén, ezeknél jelen lesz a Fedél Nélkül utcalap, A Város Mindenkié Csoport, és a Vagyunk Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete.
Forrás: MTI, KultúrPart